Na szóval mi van ma? Vasárnap. hm.
Pénteken nagyon jól indult a nap! Késett a vonat 20 percet, ami előre láthatólag egy első óra kihagyást jelentet. Miután kértünk igazolást a kedves MÁV start kollégáktól megpillantottunk valamit. Árultak a Déliben 1deci / 100 Ft forralt bort. Gondoltam egyet, és bele vittem Amit a rosszba! Könnyen kapható kis bula volt erre *-*
Mire beértünk az iskolába már jók voltunk o.O és még én is.. Tesin gerenda volt a terv, de hál istennek a tanárnő osztályának épp most volt szalagavatója, ami komoly tárgyalást igényelt, mi pedig megúsztuk.
Miután leültük a pénteket az iskolában, Dani elé mentem. Szeretgettük egymást egy kicsit a hiány érzetünk enyhítése érdekében. Istenem, hogy ilyen aranyos ember nem létezik!
Utána elmentünk az Anyukájához felmelegedni egy kicsit, mivel el akart vinni egy bizonyos helyre amit nem mondott meg hol is van.- ember csempész!!! - Anyukájától kaptam egy pólót nem tudom miért is, de kaptam. Aranyos volt tőle.Mindig kapok egy két csecse becsét amit értékelek is. Kár, hogy az én Anyukám nem olyan ajándékozós féle.
Dani utána elvezetett a Váci utcai karácsonyi vásárba. Hihetetlen aranyos volt! Minden volt ami kellett! Volt sok kürtös kalács, kolbász és forralt bor! Rengeteg édesség amikért majd meghaltam, de nem vettem meg, mert spórolunk a Karácsonyra. Dani anyujának azért vettem egy aranyos cicás poharat. Remélem tetszeni fog neki.
Meg még betértünk egy nagyon aranyos és oldschool boltba aminél tátva maradt a szám is! Jaj úgy megtetszett egy hógömb! Annyira aranyos és és varázslatos, hogy nekem muszáj lesz egyet szereznem. Na de majd Karácsony után ... minden Karácsony után jön ami velem kapcsolatos :D
Na de utána még bementünk Anyjához, mert elkövültek a lábaink. Én még mindig egy kis conversbe tolom ami nem igazán védi a lábamat.
Haza kísért és még morgott nekem egyet-kettőt. Az elválás nem történt a legszebben, de most mit lehet tenni.. Akkor is szeretem ha morcos
<3
Másnap a dél helyett 3ra értem hozzá. Lala szalagavatójára mentünk el. Milyen gyorsan felnőnek ezek a gyerekek ...
Fél6-ra átmentünk a közeli sport csarnokra és végig néztünk egy nem egészen színvonalas műsort. Sajnos Lala nem táncolt, úgy hogy még az sem volt, de helyette kaptunk egy 10 perces hastáncot *taps
Na meg Dani visítozott a megnevezett Liszkai Máté miatt xD Mondtam én neki, hogy rohanjon oda közös képet is csinálni vele, nehogy lemaradjon a faláról ez a hihetetlen értékű később ereklyévé és családi kincsé váló csoda.
Na meg kikészítettem közben, mert unatkoztam : /
8-9 fele vissza értünk hozzájuk, a lábam a nyári cipőben elfagyott kész... két tömbnek éreztem semmi másnak. Bobi felmelegítette egy lábmasszázzsal majd elindultunk haza.
Elkísért Móriczra majd elbúcsúztunk. Szerettem volna nála aludni, de nem akartam anyánál kihúzni a gyufát.
Sajnos este rossz kedve lett és nem tudtam felvidítani, de másnapra jobban lett *-*
Ma pedig megnézzük, hogyan is színészkedik Angi. Harsányinál tanul, szóval csak lesz valamilyen színvonal : DD