kedd, február 28
500 Ft egy-egy könyvért, ami később kinccsé válhat a kezedben
Ezt a két könyvet a Déliben vettem, és mind a két könyv 500Ft volt. Szerintem bármelyik nevesebb könyvesboltban 2000 Ft körül lehet kapni. Én mondjuk magamat nem mondanám olyan embernek, aki egy könyvön spórol, mert imádok olvasni szinte már-már lételememmé vált, mégis jobban esik ha például egy könyvvásárlás után nem költöm el az össze spórolt pénzem.
Ezek a könyvárusok pont erre valók. Már vettem jó könyveket ilyen helyen, amiket mondjuk a Libriben meg sem néztem volna, mert már úgy megyek oda, hogy egy vagyont készülök elkölteni és körbe nézni már nem is merek. De ilyenkor lehet sőt, muszáj nézelődni. Csak a Déliben akadtam rá a Fucking Berlinre, Láncreakcióra, A tájképre és sorolhatnám még amiket elhoztam onnan, de azokat is megemlíthetném amiket még nem vettem meg...
Az Astoriánál van még egy ilyen hely, az a bizonyos Könyvudvar. Leesett az állam mikor nevesebb fotósok albumait 600 Ft-ért láttam és jó pár bestsellert tettek ki ugyanebben az árkategóriában.
Aki nem szeret olvasni és arra hivatkozik, hogy nincs mit annak azt tudom mondani, hogy nézzen körbe. Olyan lebilincselő könyveket írtak és még írni is fognak amiket bűn nem ismerni!
- Veszett lelkek városa
Blackyard más, mint a többi város. Ide mindenki egy ódon busszal érkezik, legyen elnök, vagy egy örök lázadó, mint Nick Sanders. Az utcákon fagyos szél söpör, s ha éjszaka feltűnik a rettegett halottaskocsi, a város megannyi lakója reszketve kulcsolja imára hitetlen kezét, hogy a feketébe öltözött sírásó ne érte jöjjön. Ilyenkor az ittlét gyötrelmeit feledve könyörögnek a maradásért, hisz aki elhagyja ezt a rémisztő betonkatlant, az utolsó útjára indul, amely épp úgy vezethet a megváltó szabadságba, mint az örök kárhozat mocsarába. Nick nem hiszi a sorsot.Am az itt töltött időtlen napok alatt ráébred, nincsenek véletlenek a Veszett Lelkek városában. Az apró jelek lassan feltárják előtte Blackyard valódi énjét. Elhagyhatja-e Nick ezt a helyet, ahol minden nap akarva-akaratlan vezeklés a bűneiért? Szabadulhat-e ebből a börtönből, ahonnan a halál sem szabadíthat meg senkit? Jonathan Cross méltán a thriller egyik mestere. Új regénye a Veszett lelkek városa egy olyan hihetetlen mégis hihető történetet meséi el, amelyben mindenki megtalálja saját karmáját. Egy történetet, mely olvasása után kétszer is meggondolja mit tesz, hisz Blackyard lehet akár valóság is ...
- Én örök szerelmem
A szerelem az amikor meglátsz egy kislányt és hirtelen kedved támad bohóckodni csak hogy megnevettesd vagy amikor a templomban ülsz és ő megfordul neked meg erre olyan veszett kalimpálásba kezd a szíved, mintha egy órát vagy másfelet futottál volna egyfolytában és a pap akár eget verő káromkodásba is kezdhetne fent az oltárnál te észre sem vennéd hiszen csak azt lesed, hogy a kislány hátrafordul-e újra. A nagyok szerelme viszont komolyabb dolog ők tányérokat törnek és gyerekeket csinálnak.
hétfő, február 27
Plusz egy ide - Plusz egy oda
Ma Ami beakart menni a Campis Deichman-ba mert kinézett még magának anno pénteken egy cipőt és most megvette. Én magam előtte való este utána lestem a neten hátha van valami kis cipő egy magamfajta lábára. Természetesen találtam is egyet és nagyon baráti áron! 3000 Ft egy Landrover boka bakancsért őrületesen jó ár! De sajnos nem volt a méretembe itt, szal próba szerencse megkértem hozzanak ide egyet és az eladó csajszi nagyon kedvesen el is intézte nekem, úgy hogy 10 nap múlva már meg is vehetem *-* huráá! Majd akkor megmutatom! :D
Ezek után berobogtunk a Jóskába / Tailly Weijl / ahol 3000 Ft ajándékutalvány féleségem volt. Ami kinézett magának egy sálat meg egy fogalmam sincs,hogy minek lehet nevezni azt az izét. Én meg egy hőn áhított harisnyát. De mivel ez már az utunk vége felé volt és sietni kellett a vonat miatt nem is néztem a harisnya méretét ... természetesen kicsi rám, blokkom nincs szóval ezúton is szeretném figyelembe ajánlani ezt az aranyos masnis kis legginget / mert nem is harisnya / S-M méretben! Köszöntem!
Előtte még beugrottunk a Rossmannba is, mert kellett száraz sampon amire már nagyon kíváncsi vagyok és szerintem kedd este fogom kipróbálni! Plusz volt egy nyaklánc amit vagy már húsz helyen láttam, de itt volt a legolcsóbb és még erre jött 10% szóval muszáj voltam a kosaramba helyezni.
És itt van a legging hogy ha netán valakinek kéne ...
Címkék:
landrover,
legging eladó,
rossmann,
Tailly Weijl
vasárnap, február 26
Állat látkép
Bejegyezte:
tejfölös Málna
dátum:
vasárnap, február 26, 2012
0
megjegyzés
A bejegyzésre mutató linkek
Új kedvenc Milka toffee
Ez a csoki már felér egy bűnbeeséssel. Én nem szeretem igazán ezt az édességet a másik kedvencem is a karamellás milka, de a többi nem fogott meg. Na de ez! Oh istenem! Ezt mindenkinek meg kellene kóstolni!
Bejegyezte:
tejfölös Málna
dátum:
vasárnap, február 26, 2012
0
megjegyzés
A bejegyzésre mutató linkek
szombat, február 25
Nyereményjáték
Na most hajrá nekem és végre had nyerjek már énis valamit! :D
A játékot ITT érhetitek el! Még van idő estig jelentkezni ;P szerencsém volt nekem is, hogy ráleltem erre a csodára.
A játékot ITT érhetitek el! Még van idő estig jelentkezni ;P szerencsém volt nekem is, hogy ráleltem erre a csodára.
Bejegyezte:
tejfölös Málna
dátum:
szombat, február 25, 2012
0
megjegyzés
A bejegyzésre mutató linkek
Az este további része ...
... kajálással telt de határok nélkül!
Dani kapott 2000 .- Erzsébet utalványban. Ennek az a lényege, hogy csak magyar áruházakban lehet levásárolni. Negyven forinttal kevesebbet fizetünk és a csaj vissza adott. Meg is lepődtünk, mert utalványokból nem szokás. Vagy olyan szép volt Dani vagy én , hogy megtetszettünk neki, vagy ennél az utalványnál már ez a módi.
Dani kapott 2000 .- Erzsébet utalványban. Ennek az a lényege, hogy csak magyar áruházakban lehet levásárolni. Negyven forinttal kevesebbet fizetünk és a csaj vissza adott. Meg is lepődtünk, mert utalványokból nem szokás. Vagy olyan szép volt Dani vagy én , hogy megtetszettünk neki, vagy ennél az utalványnál már ez a módi.
Bejegyezte:
tejfölös Málna
dátum:
szombat, február 25, 2012
0
megjegyzés
A bejegyzésre mutató linkek
Ázsi center a bánatos Bershka után
Pénteken kiszabadultunk az iskolából és előző nap véltem felfedezni a Bershka oldalán, hogy potom pénzekért dobálják ki a jobbnál jobb cuccokat. Persze elgondolkodtam azon is, hogy van nekem ennyi szerencsém, hogy egyből minden a kezembe hullik? Nem persze hogy nem :) Bementünk az Arénába, hogy körbe tudjak nézni, de semmi nem volt már szinte, és főleg azokból a darabokból amiket kinéztem. Igen hurrá! :D Na nem baj nagy bánatomba Dani eljött velem az Ázsiába, hogy tudjak venni pár cuccot.
Igazából gatyát akartam venni, mert az egyetlen "farmer színű" gatyám elszakadt így muszáj hamarosan találnom egyet. Persze azt itt se találtam vagy csak nem akartam annyira körbe nézni. Oxford cipőket is nézegettem, de még várok hátha jön ki több fajta is a tavasz kezdetével.
A sok csalódás után beszabadultam a sminkes cuccokhoz, és csillapítottam a körömlakkok iránti szerelmemet. Igaz most félre tettem az essence iránti hűségemet, de meg vagyok elégedve a hozománnyal.
A két Moyra lakk, két csoda volt szemeimnek! Szeretnék már kicsit ügyeskedni a körmeimen persze amint vissza nőnek a sokkhatás után amit a tesi óra szerzett nekik. Nagyon praktikus kis szerzemények, mert a körömlakk végén egy kis tű van amiből jön a festék. Még nem tudom eldönteni, hogy lehet szépen festeni ezzel de rájövök, még pluszba szerencse, hogy rendes vékony ecset is megtalálható rajta, ha nem jönne be a tűs megoldás.
És természetesen engedtem Daninak, hogy kielégítse vágyait a köröm művészet terén. Nagyon profi munkák lettek, ajánlottam is neki a tovább tanulás terén a manikűrös szakmát! Szerintem elgondolkodik rajta. Vigyázz világ jön egy új mester :D
Na de a körömlakkok mellett még vettem egy Freeman lehúzható arcmaszkot is uborkás ízesítéssel. Ki is próbáltuk, de képet nem láttam értelmét készíteni, mert átlátszó a varázs lötty. Finom puha lett a bőröm tőle, de még próbálgatom.
Utálom a fogaim és szerintem sárgák is, így minden egyes alkalommal a fehérítésükön vagyok már van egy Blanx nevezetű fogfehérítő fogkrémem, de nem adja meg azt a hollywood szintű mosolyt. Mikor megláttam a Perl weiss intenzív fehér géljét gondoltam próba szerencse. Félre értés ne essék nem azért vettem dohányzóknak kitaláltat mert cigizem, csak a többi fog erősítős humbuk volt :)
És végül még a Rossmannba is betértünk és ott vettem egy Iberia ruhafestéket fekete színben, hogy a régi Stradivarius kabátom a kékből átmenjen a feketébe. Újrahasznosítás mindenek felett!

flormar,
freeman,
iberia,
körömdíszítő lakk,
la rose,
moyra,
perl weiss,
rossmann,
ázsia center
szerda, február 22
Kínai tészta vagy mi is, Néger tészta?
Ezt a receptet Dani Anyuja adta, mert ő is így szokta megcsinálni és én azért a tésztáért egyszerűen bolondulok! Eszméletlen finom! Na de ahogy elmondta nem tűnt bonyolultnak és sok időt sem vesz igénybe ami minden szempontból jó mert bármikor jóllakhatok vele ... mondjuk nem mindig van itthon cukkini, igazat megvalva először láttam itthon cukkinit, DE ezentúl lesz mert nagy sikert aratott a család körében. A legnagyobb dicséretet Mamától kaptam aki azzal illette, hogy " Meg lehet enni " Ja és utána ő hívta néger tésztának is xD Így kell csinálni Mama!
- 1 csomag spagetti
- 4 fej vöröshagyma
- 1 db cukkini
- 3 db sárgarépa
- szója szósz
- 3-4 gerezd foghagyma
-oliva olaj / fogalmam sincs miért jó /
/ Nem kell nézni a szökdöső tészta darabokat és egyéb hozzávalókat! /
Elkészítés:
1. Le kell reszelni a cukkinit meg a sárgarépát, előtte természetesen megmosni és meghámozni, utána előkészíteni a többi zöldséget is.
2. A tésztát ketté törni és a serpenyőbe forró olajon megpirítani. Az enyém nem lett barna de én féltem, hogy leég / meg hogy a szója miatt lesz barna >.< / de addig kell pirítani míg szép színt nem kap. Ezt utána felönteni vízzel, hogy ellepje a tésztát és ebbe 4 kanál szója szószt önteni.
4. Miután a zöldség eléggé puha és szinte már folyós lett és a tésztáról is lefőtt a víz egymásba kell önteni őket. Tegyük hozzá a foghagymát és némi erős pistát, mehet bele egy kis oliva olaj is.
És tádááá kész is! :D
Címkék:
cukkini,
kínai,
kínai tészta,
szója szósz,
sárgarépa
kedd, február 21
Veszélyben a fültágítóm
Jaaaj nagyon féltem most a fültágítóm! Mármint nem is azt, hanem magát a lyukat! Mivel egy hétig itthon voltam nem volt bent egyszer sem és nagyon össze ment a lyuk, most meg keddre ahogy be-be teszegettem annyira bedurrant a fájdalomról nem is beszélek, hogy muszáj voltam kivenni ...
Most kiveszem, de nem érdekel reggel megint beteszem és ha kell megszenvedem a fájdalmat ami ezzel jár, de én nem hagyom el a tágítóm! Már szinte nem érzem magam egésznek ha nincs a fülembe. Elgondolkodom néha-néha, hogy kiveszem és inkább "normális" fülekkel fogok élni, és végre nem kell hallgatnom a beszólásokat az idősebb egyedek felől. Anyukám szerint visszataszító, / Danira a buzi jelzőt akasztotta emiatt ... jaj azon jót nevettem xD / de úgy gondolom ezt is ki fogom nőni és rájövök majd, hogy enélkül is ki lehet lépni az utcára. Ha visszatekintek a múltba láttam már magam emosnak is, de mégis mára vissza tereltem magam az átlagos külsőhöz. Mi van ha éretségire vagy tán később "megjön" az eszem és kiveszem. Bár Anya attól fél majd ez meglátszik meg blabla. Azt hiszem egy 14-es fültágítónál annyira nem fog meglátszódni majd az a féltett heg a fülemen, hogy egy fülbevaló be tétellel ne tudnám azt eltakarni.
Azon is elgondolkodtam, hogy miért szeretem annyira a fültágítóm és több okot is fel tudok sorakoztatni. Igaz nem Dani miatt kezdtem el, de a kedvenc tágítómat / ami már elveszett / vele vettem,mikor először találkoztunk. Utána én szúrtam a fülét és én sarkaltam arra, hogy ő is kezdje tágítani. Segítettem, ápolgattam a fülét aztán végül egyformák lettünk e téren is. Azután utoljára kaptam tőle Karácsonyra két fehér tágítót, ami a szerelmem lett és egyszerűen imádom őket. Van ám egy másik oldal is .. félek attól, hogy beolvadok a szürke tömegbe. Tudom ez a tágító nem ment meg tőle, meg nem ettől leszek külömb mint a többi, plusz a hajam 80%-ban eltakarja, de a tudat, hogy mégis ott egy csepp lázadás megnyugtat.
Egy szó mint száz szeretem Danit aki gyúr,vázat vesz meg egyébb amit ki akart írattatni velem :D

14,
fehér fültágító,
fültágító
hétfő, február 20
Minket a gyorskajáldák edzenek meg
Régen azok a majmok - akikből mi lettünk - dinókkal, meg ilyesmi nagy-nagy állatokkal harcoltak az élelemért. A legerősebbek mentek vadászni a gyengék meg gyűjtögetni.
Ma már ez máshogy van ... :)
Ma már a gyorskajáldákban versenyzünk a legjobb helyekért, vagy éppen, hogy talpon tudjunk maradni az igazán karakán és telt ajkú lányok mellett, vagy hogy minél előbb kapjuk meg a napi -igazán egészséges- betevőnket, és minél olcsóbban mérgezzük magunkat. Igaz ezek a 400.- potom pénzekért adott kaják igazán csábítóak, de gondolkozzunk el! ... Ha az ősemberek csak a kacsamutokra meg a tyúkmutokra vadásztak volna akkor elég sokat kellett volna fogni, hogy jóllakjanak! Mi se lakunk jól ezektől a minimenüktől, csupán az ízlelőbimbóinkat elégítjük ki, amik ezután elégedetten hátra dőlnek és nem értik miért termel a gyomor még több nyálat...
És ha már a szánkban van a kaja eluralkodik az ősösztön és egyszerre kell figyelnünk a magunk mellett lévő táskánkra és a mellettünk eltrapoló ájfonos libákra akik se látnak se hallanak, és érdeklődésüket se mutatják afelé, ha épp beléd vágják az izomtáskáikat. De szerintem max csak akkor vennének észre ha az ájfonuk GPS-én be lennének jelölve az EMBEREK is!
Ezért azt ajánlom kapja be a KFC, hogy lehúzott pénzzel egy ártatlan vevőt! Meg a Burger King is, hogy nem is gyors a kiszolgálás ... a Meki meg hogy csak a sajtburger a finom!
Egész egy hétig fogok tiltakozni a gyorskaják ellen! Köszönöm!
Ui. : a Kínai megengedett, mert a Danisarki kínai kajáldások mindig very kind-ok velem!

burger king. mcdonalds,
fastfood,
KFC
vasárnap, február 19
Kezdődik a Tavasz!
A darab nagyon jó volt! Musical volt, de így is meg-meg mosolyogtam egy két viccet. Igaz kíváncsi vagyok a prózai előadásra is, de ez sem volt semmi! Kedvenc részem a fürdő jelenet volt, de ki nem élvezte azt a részt? ;D
A délután többi részét elmarháskodtuk Danival. Hihetetlen jó idő volt a városban, ennek tiszteletére még a kesztyűmet is a táskám legmélyére süllyesztettem, de este már elő kellett vennem sajna, mert a külvárosban nincs annyi beton, hogy megtartsa a meleget ... blee
Mielőtt még haza indultunk volna elmentünk az Avon rendelésemért, ami egy hajvégápolóból és egy rúzsból állt. A rúzzsal csak mára barátkoztam meg, mert elég fura színe van, átmenet az öreg néni és az aranysukár csávóvagyok színek között. Bár lehet én vagyok a béna és nem tudom magam rendesen kirúzsozni, amibe lehet valami mert ... tötötötöötötöt EZ AZ ELSŐ RÚZSOM! Hátigen későn érő típus vagyok.
Bejegyezte:
tejfölös Málna
dátum:
vasárnap, február 19, 2012
0
megjegyzés
A bejegyzésre mutató linkek
Címkék:
avon,
bereczki zoltán,
colortrend,
h and m,
háda,
jövőre veled itt,
operett
péntek, február 17
Teljes lelki nyugalommal akartam ma végre kitörni a meleg otthon nyugalmából és belevetni magam a város napsütésébe. El is készülődtem, már teljes harci szerelésbe ki akartam lépni az ajtón erre látom ... esik a hó. Nem is ... ZUHOG! Az orromig se láttam el! Elgondolkoztam ... esernyő? Felcsillant a remény! De vissza néztem ... attól még, hogy az esernyő rajtam van szarrá fagyok és mellé el is ázok. Megéri mindez? NEM, hurrá örvedjünk!
Most pedig itt ülök és azon agyalok de jó lett volna járkálni a városba be-be térni ahová csak kedvem tartja és senki ember fiát / az én korosztályomból / nem kellett volna néznem. Oh mennyország ... lett volna.
Nem baj várom az estét. Amival menyünk az Operettbe a Jövőre,Veled,Itt-re.

/ Csak hogy lássuk .. najó inkább, hogy én lássam a hó azon oldalát amit csodálni lehet /
csütörtök, február 16
Na mit is vettem?
Mivel ma szép és napsütéses reggelre ébredtem és még az egészségi állapotom is jól volt, elmentem Anyával bevásárolni, mert ő úgy kívánta, és ki vagyok én, hogy ezt ne vegyem figyelembe. Először Savoyaba majd a Camponába mentünk be és költöttük a pénzt, mármint Anya költötte a pénzt. ;D
A Savoyában van Takko és hál'istennek épp nálam volt a kuponom ;D így Anya bejött oda is velem. Sajnos nem találtam csak egy sálat magamnak, de az nagyon is jó lesz az új barna kabátomhoz. / Alig várom már hogy jobb legyen az idő és fel tudjam venni ahh/. Anya még inkább vásárolt magának dolgokat de ezt tipikus, nem baj. Mindig meglepődök, hogy ő is mennyit tud a próbafülkékben pöcsölni.
Majd a Campiba bementem a Rossmanba, mert kellett pár cucc és bár itthon vertem a falba a fejem, mert csomó mindent elfelejtettem, de így is megvettem egy részét a dolgoknak. Vettem egy Blistex - Málna és Limonádé ízű ajakápolót, egy Essence pro white effect nevű körömlakkot meg egy I love stage szemhéjpúder alapot, ja meg persze egy Fa deót :D ... Kiváncsi vagyok az essence szerzeményekre
Sajnos diófa pácot nem tudtam beszerezni, de van még nap szóval annak is eljön az ideje és akkor!! ahaha decoupage technika jövök!!!

csütörtök, február 16, 2012
0
megjegyzés
A bejegyzésre mutató linkek
Címkék:
blistex,
essence,
pro white effect,
rossman,
takko
szerda, február 15
Könyvajánló - Tűzálló - Fireproof
Nemrég olvastam el ezt a könyvet és mit ne mondjak, nagyon meglepett. Azt hittem egy tipikus szerelmi történet ami egy tűzoltóról szól, vagy épp arról, hogy valakit megment és majd ő belé szeret.
Hát az előbbiről van szó, de a tipikus bármi jellegű használata helytelen lenne erre a könyvre. Alig bírtam letenni és csak úgy faltam az oldalakat, az se érdekelt ha hajnali egykor még nem tudtam letenni, hogy 4 óra múlva kelhessek. Egyszóval muszáj elolvasni a könyvet! Annyira könnyed az írása, a mondandója annál kevésbé azonban.
Sokszor elszorult a torkom, hogy " jaj ne most ez komoly?" vagy mert egy ideig a feleség se szimpatikus és a tettei még inkább, és ő is csak a történet végére válik olyan személlyé aki megérdemli a férjét.
Egy tipikus elromlott házasságba kerülünk ahol már csak a válás segíthet, de ekkor a férj apukája egy mentőövet nyújt a fiának amit ha kihasznál megmenti a házasságát. Végül újra szerelmes lesz a feleségébe, és ekkor már csak az a kérdés, hogy a felesége is viszont tudja-e szeretni megint?
A filmet nem ajánlom senkinek főleg a könyv előtt, mert csak lekorlátozza a fantáziádat és én az első 5 perc után kikapcsoltam, mert nem tűnt profi munkának, de majd ráveszem magam hogy megnézzem, hogy biztosra tudjak véleményt mondani róla.
/ Megnéztem és jelentem a könyvhöz egyáltalán nem ér fel, szinte át se éreztem az egész dolog súlyát szóval hajrá hajrá könyv! /

Mitesszerek!!!!
Mivel itthon vagyok most egy hétig eléggé unalmasan telnek a napok, de próbálom feldobni valamivel ezeket a napokat. Találtam is egy blogon egy jó kis miteszer eltávolító kúrát . ÚH! Mennyi otthoni praktikát láttunk már, de egyiket se próbáltuk ki, és mennyi-mennyi miteszer eltávolító krémet vettünk már amiből mennyi-mennyi nem használt.
Én magam az Avonból rendeltem a Solutions complete balance nevű nyomos dolgot, amit minden fürdésnél felkenek hagyom egy darabig magamon aztán leszedem. A zsíros arcbőrömet javította, látványosan ámbár nem de javította! Ezt a tubust végig fogyasztom és ha addig nem találok valami mást maradok ennél. A mellé való tonikot nem nagyon használom, de finom szaga van olyan " tiszta " szagú :D
Ez a folyamat este törtnik és utána nagyon huzza a bőrömet szóval muszáj bekennem magam. Minden este a L'oréal márkájú "mitesszerek ellen" nevű krémet kenem az orrom környékére. L'oréal ide vagy oda nekem sokat nem segített a helyzeten.
A másik csoda természetesen a Clean&Clear márkájú mitesszer eltávolító 2 in1 arclemosó és maszk. Ezt a nyakamra kenem mert eléggé durva ott a helyzet, de ez segít rajta! Arcomon persze semmi változást nem mutat a használat után ... De ugye mindenkinek más és másra van szüksége
Aztán sminkalapnak meg a Nivea márkájú control shine! nevű krémet használom ami erre tökéletes.A zsírosság mentesség egy ideig kitart, de nem nevezném egész napos hatásnak.
Egységében akkor semmivel nem vagyok megelégedve, de még keresem a tökéletes krémet,mert úgy vélem a megfelelőt nem találhattam meg mivel egyik se használt, de most mégis egy otthoni praktikát akarok kipróbálni. Egy Andy nevű lány blogján / nem tudtam hogy megnevezni ezért raktam elé az "egy " jelzőt ... tudom-tudom gáz vagyok / találtam ezt a dolgot és ő úgy gondolta használt a dolog sokkal jobban mint bármelyik krém. IGEN! van remény nálam is akkor! :D Az egészhez egy kanál tej és egy kanál zselatin kell. Ezt be a mikróba aztán fel az arcra! Szagról nem nyilatkoznék nem tudom hová tenni ... Az arcomról nem mutatnék képet, mert túl egzotikus most. Min 20 percet kellett várni, hogy szépen megszáradjon és le is jöjjön, de legközelebb még tovább hagyom majd rajta, hogy szinte megkövüljön már.
A hatása: húzta ki a miteszereket de a nagyobbacsakák bent maradtak. Utána átkentem az avonos krémmel meg a tonikkal és mintha kicserélték volna a bőröm! Akár a babák popsija! Tuti hogy hétvégente végig fogom ezt a procedúrát csinálni!

kedd, február 14
Körömpróba
Mostanában megjött a kedvem a körömfestéshez, pedig eddig csak egyszerű átlátszó körömlakkal és kisujjamon kék lakkal jelentem meg bárhol. Tetszett az összeállítás, de meguntam, így először elkezdtem körömlakkok közt nézelődni és néhány pasztel szín megragadott.
Aztán jöttek a kedvenc kék-zöld árnyalatok ... most pedig egy kis szivacsos technikát próbáltam ki! Huhuuu érdekes!
Essence french glam alapozó lakkal lefedtem a körmeimet. A száradás külön procedúra, mert mindig ekkor történik valami természetesen ... De végülis sikerült. Majd egy lapra csöpögtettem a szintén essence márkájú 79 - viva la green színű lakkból és belemártogattam a szivacsot. Elsőként kicsit nagyra sikeredett a terület amit bevontam ezzel, de szerintem úgy esztétikus ha csak a körmök hegyén fedjük le, úgy hogy ez a kép legyen tanító jellegű!
" Hogy NE nézzen ki a festés után a körmöd "

french glam,
körömlakk,
szívacs,
viva la green
A jeges Duna
Még pénteken vettem rá magam, és Danit, hogy el menyünk a Szabadsághídhoz fotózni. Olyan csodás ez az egész, csak a nagy kár az, hogy nem tudom visszaadni ezt képekben, nem vagyok még profi fotós :)
Címkék:
jég,
szabadsághíd
hétfő, február 13
again?
Ah mire rávettem magam, hogy újra testet öltsek a gondolataimnak ... hihetetlen! De mostanában annyi blogot olvasok és annyi kedvem lett hozzá megint, mint régen! És hát ki vagyok én, hogy gátat vessek eme csodás dolognak?
Új kinézetet is adtam blognak ha már ennyire itt vagyok bírjam is amit látok. Kitudja mi sül ki ebből az egészből. Bizakodva várom az újdonsült kedvemnek időtartamát!

again,
Anna Di Prospero
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Blogarchívum
-
▼
2012
(60)
-
►
április
(17)
- swimwear whislist for 2012
- Szombaton suli?
- Hepi otthon
- bamboo nail art
- Müpa - Csík zenekar és barátai
- Ékszer készítés vol 2
- Nyereményjáték
- Szerzemények
- Program ajánló - Müpa
- bunny nail art
- Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok! ...
- Kutya fürdetés
- Csöröge fánk
- Nyereményjáték!
- gentleman nail art
- Ékszer készítés vol 1
- Nyereményjáték!
-
►
március
(22)
- Ez is kell ... meg az is!
- Természetes, hogy nekem péntek estére csak az juto...
- Hölgyeim és Uraim egy kis figyelmet kérek ! khm..
- Ama rosszul sikerült kuglóf története
- Budai nap Azurák Csabával és Beliczai Balázzsal
- spotted nail art
- ♪♫ Boldog Szülinapodra Ami! ♪♫
- Búbánatom eredményei
- Falbontás Anya módra
- Március 15 meg a Centrál Színház
- 02.01.
- Nyaklánckészítés
- Heti szerzemények
- Színházak Éjszakája
- Lulu, avagy a rossz tanuló felel
- De jó hogy nők vagyunk!
- Boldog Szülinapot Anya!
- Mustache nail art
- Stradivarius ballonkabát ruhafestékkel való kijaví...
- Viva la filmes fényképezőgépek!
- Gyors tárlatvezetés és a Vaterás élményem
- cappucino próbafelvételi itthon
-
▼
február
(18)
- 500 Ft egy-egy könyvért, ami később kinccsé válhat...
- Plusz egy ide - Plusz egy oda
- Állat látkép
- Új kedvenc Milka toffee
- Nyereményjáték
- Az este további része ...
- Ázsi center a bánatos Bershka után
- Kínai tészta vagy mi is, Néger tészta?
- Veszélyben a fültágítóm
- Minket a gyorskajáldák edzenek meg
- Kezdődik a Tavasz!
- Teljes lelki nyugalommal akartam ma végre kitörni ...
- Na mit is vettem?
- Könyvajánló - Tűzálló - Fireproof
- Mitesszerek!!!!
- Körömpróba
- A jeges Duna
- again?
-
►
április
(17)
-
►
2010
(233)
- ► szeptember (14)